…avagy hogyan épül az izmos testek mellett a közösség is a crossfittermekben.

Bevallom, vártam már, hogy erről a témáról is írjak végre. A crossfit különleges és hatékony edzésforma, észrevétlenül bekúszik az életünkbe, már-már addiktív módon szippant be minket. Egyik nap még félszegen toporog az ember az edzőterem küszöbén, és győzködi magát, hogy heti két alkalommal szánja rá ezt az egy órát a testmozgásra, aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy alig tudja távol tartani magát a teremtől heti kétszer. De akkor is elgondolkodik rajta, beugorjon-e egy proteines csokiért a „recire”, aztán ha már úgyis ott van, csak bekukkant, hogy megnézze, minden rendben megy-e az edzéseken. Szóval, csak óvatosan, mert a crossfit – a szó legjobb értelmében – függőséget okozhat!

Nem történt másképpen velem sem.

Futóként azt szeretem az edzésekben, hogy magam vagyok, egyedül falom a kilométereket. Ilyenkor jól át lehet gondolni az életünket, vagy összeállítani a napirendünket, esetleg a bevásárlólistát, de én például sokszor dolgoztam futás közben. Marketingesként megesik velem, hogy elő kell hívnom kreatív oldalam, és valami ütős szlogent vagy szöveget kellene kitalálnom a munkámban. A kicsit monotonabb futás erre tökéletesen megfelel, főleg, ha nem tereli el a figyelmemet egy ennivalóan cuki vizslakölyök vagy egy országúti bringás izmos vádlija…

A crossfit is egyéni sport, de közel sem annyira magányos, mint a futás.

A crossfitre oly’ jellemző pacsicunamival már a kezdő kurzuson szembesülhettem, ugyanis a rövid bemutatkozás után az edzőink végigmentek a csapaton, és egyesével lepacsiztak mindenkivel. Először azt hittem, csak mi alkotunk annyira szimpatikus brigádot, hogy a két edző mindenképp ki akarja mutatni nekünk az elragadtatását. Magamban meg is jegyeztem, milyen jó emberismerők… De a pacsirituálé végeztével elmondták, ez nem egyedi eset, jobb, ha hozzászokunk, mert itt záporoznak a pacsik – úgyhogy mindig légy résen, és emeld a kezed, nehogy véletlenül homlokon vágjon egy lelkes edzőtárs.

Pacsizunk, amikor megérkezünk, és üdvözöljük egymást (ez az 1.0 verzió, amit a későbbiekben opcionálisan upgradelhetünk ölelésre, ez legyen a 2.0, de akár elfajulhat pusziig is a dolog, ami már a 3.0 verziónak felel meg. Néha megesik, hogy egyesek eljutnak a 4.0 variációig is, de ennek részletezését inkább hagyjuk egy másik online platformra…). Pacsizunk, ha letudunk egy WOD-ot (napi gyakorlatsort). Pacsizunk, ha egyéni legjobbat teljesítünk a súlyemelésben, vagy végre sikerül azt a régóta áhított muscle-upot kitolnunk. És persze pacsizunk búcsúzáskor is.

Mivel eleinte bizonytalan voltam benne, hogy ez vajon csak a mi Mayfly közösségünkre jellemző, és esetleg nem Balázs, a vezetőedző adta ki utasításba a kötelező pacsizást, körbenéztem a világban, és azzal szembesültem, hogy Amerikától kezdve Ausztrálián keresztül egészen Japánig és vissza a crossfittermekben hasonló mennyiségben csattannak a pacsik, mint nálunk. A videókból is láthattam a világ minden részére jellemző támogató magatartást, ami erre a sportágra jellemző. Egymásért szorító, aggódó csapattársak, sikítozó, ölelkező emberek. Érzelmek, amelyek egy sikeresen végrehajtott gyakorlat vagy gyakorlatsor után törtek elő belőlük… Ilyen és ehhez hasonló inspiráló tartalmak jönnek szembe velünk a #crossfit címszó beütése után. Ha pedig valaki a súlyemelésben egyéni legjobbat teljesít, megkongathatja az edzőtermekben lógó kisharangot, amire egy pillanatra mindenki megszakítja az edzését, hogy tapssal jutalmazza edzőtársát. Csodás érzés, egyszer már velem is megtörtént. Mosolyt csal az ember arcára. Mindenkiére.A kettő között van(nak) a gyakorlatsor(ok). Majdnem minden gyakorlatnak van könnyített, szakszóval scaled verziója. Sőt a legnehezebb feladatoknál akár többlépcsős is lehet ez a könnyítés. Nem szépítek, vannak olyan Rx (jelentése: előírás szerinti) gyakorlatok, amelyekhez évek munkája szükséges, hogy tökéletesen meg tudjuk csinálni. De én ezekre inkább célként tekintek, és ma már nem esek kétségbe, ha valami nem megy vagy nem úgy megy elsőre, ahogy szeretném.

Vegyük például a muscle up (rúdon vagy gyűrűn való feltornázkodás) gyakorlatot, amihez a pull upon
A kezdőkurzusok után a termünkben nincsenek kezdő vagy haladó, ügyes vagy ügyetlenebb kategóriák az edzésekben. Közös edzésre jár a már több éve edző crossfites az épp most belevágó újonccal. Ha ez esetleg némi szorongással töltene el valakit, mert attól tart, hogy majd a profik kinézik őt a teremből a sutasága miatt, akkor megnyugtathatom, ez abszolút nem így van. Sosem felejtem el, hogy az egyik első normál edzésemen mellém keveredett egy izmos szőke lány, aki játszi könnyedséggel végezte el a legnehezebb feladatokat is, legyen az kézenjárás vagy rúdon húzódzkodás. Kikerekedett szemekkel figyeltem, inspirált az ügyessége és az ereje.

Azt gondolnánk, egy ilyen kaliberű crossfites szóba sem áll egy kezdővel. Hát akkor rosszul gondoljuk! Az edzéseken mindenki egyenrangú.

Az edző koordinálja a feladatokat, és figyel mindenkire tudása és képessége szerint. A csapat pedig csapatként edz, a tagok biztatják, támogatják egymást. Segítenek, ha szükség van rá, esetleg apróbb tanácsokat adnak az „öregek”, ha ők már végeztek a gyakorlatokkal. És persze ha marad kis erő, akkor biztosan elsül egy-két jobb (vagy rosszabb) poén is – ha szerencsés vagy, nem éppen a 15 kilós kézi súlyzót emeled a fejed fölé, amikor kitör belőled a nevetés.

Olvass tovább